Lehet, hogy fura ötlet volt kidrótozni a napernyőt a kerítéshez, de hát esett az eső. Kellett valami a járdára kihelyezett kis asztal fölé. Ráraktam már a forró teát, a csészéket, a frissen sült sajtosrudakat. A házra kihelyezett karácsonyi fényfüzér bevilágította (volna) a járdát (ha már nem lett volna amúgy is világos a lámpaoszloptól). Mint a jó rendező, tartottam egy gyors szemlét, a redőny le volt engedve, de azért láthatóan átszűrődött rajta a fény, a hangfal be lett állítva, a gyertyák égtek az útszélén…ja és Laci is ott volt…csak vendég egy szál sem! Akkor végigfutott rajtam a gondolat, hogy az is lehet ezt benéztem: Senki sem kíváncsi az ablaknyitásunkra. Kissé letörve egyszer csak meg hallottuk, hogy valaki dúdolja a „Kis karácsony” -t és abban a pillanatban megláttuk a babakocsit toló Krisztiéket és Irináékat. Legalább Ők! A kezdődő apátia helyét az izgatottság váltotta fel. Készültünk valamivel és meg akartuk mutatni, bárkinek, aki arra jár. (No nem a járókelőkre gondoltam, ez nem egy sétálóutca, szinte csak az jár erre, aki hozzánk jön!) Mások is jöttek és velünk örültek, tapsoltak, fényképeztek. Mintha valami csoda történt volna; pedig csak miközben szólt egy dal a Macskák musical-ből egyszerűen felhúztuk a redőnyt. Tudom, ez nem éppen karácsonyi hangulat, de mivel az ablakunkban macskák kergették a díszeket, úgy gondoltuk stílusos.
Sokan éltek át hasonló izgalmakat december 1 és 24 között, amikor is minden este egy-egy ablak fénybe öltözött Zalaújlakon. Mindazok, akiket megkerestünk és bevállalták, hogy feldíszítik az ablakukat, adtak valamit mindazoknak, akik arra jártak esténként (és többen, mint máskor). Adtunk valamit és adni tényleg öröm! Nappal a gyermekek sétáltak körbe a szüleikel, kezén fogva, izgatottan kémlelve az ablakokat. Rácsodálkoztak a hófehér házikókra, a csillogó gömbökkel teleaggatott ablakszemekre.
Volt, aki vendégséget szervezett az ablaknyitásra és volt, aki egy kedves verset, vagy a feldíszített ablakról készült fotót osztott meg aznap Facebookon. Volt, aki csak csendben felkapcsolta a fényeket. Mindannyian máshogy ünnepeljük, máshogy éljük meg a várakozást, ki elmerülve a csendben egyedül vagy a családjával, ki pedig hangosan, mert szüksége van megélni egy nagyobb közösséget. Nem vagyunk egyformák, de attól még egy faluban élünk s egy közösség vagyunk. Kis falunk, Zalaújlak, akár egy 24 gyertyás adventi koszorú, minden nap egyre több és nagyobb fénybe öltözve várta a Karácsonyt.
Szebbnél- szebb ablakokkal és jobbnál- jobb emberekkel ismerkedtem meg azokban a napokban! Remélhetőleg új barátságok születtek, de ha nem is, az biztos, hogy többen köszönünk már egymásnak és ez SIKER!
Pankó Bertalan
