Egry140

Pár gondolat Berci tollából

Egy röpke perc erejéig, hátamat nekitámasztva a közösségi ház sarkának, rácsodálkoztam az udvaron sürgölődőkre.  Egy óra körül volt. A hölgyek javában sikálták a kondérokat, megpróbálva eltüntetni a répaleves nyomait a kölcsön üstökről. Azzal a céllal, hogy ha lehet, minél kevesebb munkát hagyjanak gazdájukra. A kultúrházból kiszűrődött a bútor pakolás zaja. Asztallapok csapódtak egymáshoz, súrlódtak a széklábak. A sörpadok is lassan visszakerültek a „fodrászműhelybe”. Persze nem maguktól.  El kell, hogy mondjam, (szégyenszemre) főleg hölgyek, asszonyok pakoltak a vendégek után, hogy visszaállítsanak egy az előző napra utaló rendet. A nyári záporok előtti percek jutottak az eszembe, amikor a hangya csapat felbolydulva az eső reményétől, számunkra érthetetlen okból, építgetik a maguk kétsávos útjait az árnyékot adó fűcsomók között. „Hová tegyük a megmaradt műanyagpoharakat? „ –  szakított ki egy kérdés az elmélázásból, hogy azután már csak otthon legyen alkalmam végig gondolni, mi is történt ma, március 15-én,  Zalaújlakon?

Nemzeti Ünnepünkről mindenhol a világon, ahol magyarok élnek, igyekeznek méltón megemlékezni. Nem sok település lehet, ahol e napon, egyszerre két ünnep is zajlik. A Mi Zalaújlakunk e kevesek közé tartozik, hiszen 1883-ban, 140 éve, ezen a napon született Egry József, falunk híres szülötte. Itt volt az alkalom, hogy ismét megmutassuk, összefogással- ha az Öreg hegyet nem is- a falu népét, a falubeli civil szervezetekkel közösen, meg tudjuk mozgatni.

Hetek óta készültünk. Az Egry József Pályakezdő Képzőművészekért Alapítvány a Zalaújlakért Alapítvánnyal a Hölgyklubbal és a Dél-Zalai Kék virág turistacsapattal kiegészülve, az Önkormányzat támogatásával méltó módon ünnepelte meg e kettős ünnepet.

Már az előkészületek alatt kiderült, hogy ez most egy különleges alkalom lesz, hiszen a nagyközönségnek még soha be nem mutatott Egry képek kerülnek majd kiállításra. Ez egy szenzáció és hogy nem csak úgy mondom, azt jól jelzik a sajtó megjelenések és az illusztris vendégek megjelenése az ünnepségen.

Az 1902-ben hazalátogató festő, garabonci tartózkodásakor örökítette meg unokatestvérét Höcs Boldizsárt és feleségét egy-egy olajfestményen. Egry sok portrét festett, de ennek ellenére ezek ritkák, keveset ismernek a szakértők, így e korai képek ritkaságnak számítanak. Az évek nem múltak el felettük nyom nélkül. Így, megfakultan, megviselten is, 120 év távlatából is ragyognak a tekinteteik még ha az öltözékük, hátterük sajnos besötétedett is. Bár a férj oldalra fordul a felesége bátran, öntudatosan néz a szemünk közé. Különleges, eddig nem ismert Egry ceruza önarckép is bemutatásra került, amin a húszas évek elején járó, még csak szárnyait próbálgató művész tekint ki, talán egy ablakon át a messzi távolba.

Az olajjal átkent bútorok illata, a tartalmát feltáró, kihúzva hagyott fiók, a szétszórt ecsetek és félbe maradt festmények, az asztalon felejtett hamutál életet vittek az emlékszobába, amiből mintha csak most lépett volna ki a festő, hogy megnézze hányan állnak még sorban, hogy lássák képeit. Én pedig, legszívesebben megkínálnám egy szál cigarettával és szólnék hozzá: Ülj vissza kérlek a festőállványod elé és alkoss, mert jönnek még! Sokan jönnek!

Kívül, belül díszbe öltözött az Egry ház és ez nem csak egy varázsütésre történt. Vödörrel, seprűvel, gereblyével felszerelkezett asszonyok hada szorgoskodott itt még egy pár hete, hogy azután a többiek berendezzék, megalkossák a méltó környezetet ezeknek a maradandó, remekbe szabott alkotásoknak. Látva és hallgatva a látogatókat, talán volt értelme.

A megemlékezés üde színfoltja volt a kanizsai fiatalok ünnepi műsora. Egyszerre volt megrendítő és felemelő. Micsoda hangok, micsoda orgánumok. A jelen e röpke pillanatában az égig emelte a szívünket a dicsőséges múltról szavaló és éneklő ifjúság, a jövő generációja. Jó ilyenkor Magyarnak lenni!

Kapott a lélek hát jöjjön a test….. mondhatnám patetikusan, de ez bizony a realitás. A tömeg (.. és miért ne lenne tömeg az a kb. 80 fő, egy alig száz fős településen…) a kultúrház udvarába sétált át, mert ott várta őket a helyben készült zalai paradicsomos répaleves. Meg kell, hogy mondjam, amikor, anno, először hallottram erről az ételről, szakács létemre is „hátast„ dobtam! Sárgarépa??? Paradicsom??? Mi jöhet ki ebből??

Jelentem: EGY GASZTRONÓMIAI CSODA!!!! Finom, testes, magyaros, zamatos, bár nem sárgarépa, hanem kerek répa! Büszkék lehetünk erre a zalai különleges levesre. Persze nem csak nekem ízlett, sokan álltak újra sorba annál a bizonyos kondérnál, hogy ismétlést kérjenek. Köszönet mindazoknak, akik ezt megalkották, akik mindebben segítettek, hogy terített asztalok, forró italok, fűtött kultúrház várta a testben vagy lélekben, esetleg mindkettőben, megfáradt vándort. Ránk fért ebben a szeles időjárásban, mert ha minden olyan csodás is volt az időjárás az nem kedvezett nekünk.

Ezek után, elmondhatom, jó magyarnak lenni és jó itt Zalaújlakon élni!  Van miért büszkén a másik szemébe nézni, mint Höcs Boldizsárné teszi Egry József képén!

Pankó Bertalan, a Zalaújlakért Alapítvány titkára

Hogyan látta ugyanezt Irina

Hogyan láttam én március 15-ét?

Eddig csak résztvevőként vettem részt ilyen eseményeken, nem is gondoltam bele, mennyi szervezést és munkát igényel.

Csodálattal töltött el, hogy mindenki, aki érintett volt az ünnepségben, milyen erőbedobással igyekezett segíteni.

Csodálattal töltött el, hogy barátaim, és társaim az alapítványban, annak ellenére, hogy ezer és egy munkahelyi és egyéb dolguk, és nem kevés gondjuk volt, találtak időt, méghozzá nem keveset arra, hogy megszervezzük ez eseményt.

Csodálattal töltött el, hogy a Hölgyklub milyen összetartó és profi csapat, amikor munkáról van szó.  Önzetlenül, teljes lélekkel csinálják, igyekeznek minél több terhet levenni a többiek válláról.

Az ember kettőt fordul, ők már megpucolták, felvágták, elvitték, kimosták és már nevetgélnek. 😀 Fantasztikus kis csapat.

„A nagylelkűség működteti a közösséget,” mondta egyszer Dr. Gyulai Iván, kedvenc mélymulcsos ökológusom.

Igaza van.

Enélkül nem lett volna Egry 140, sem répaleves, sem ez a ritkaságszámba menő kiállítás sem, ami be fog vonulni a falu történelmébe.

Furin Irina, az „Egry József” Pályakezdő Képzőművészekért Alapítvány kuratóriumának tagja