A környék nevezetessége az ősgesztenyés. Az erdő egy hatalmas, legalább 400 éves kidőlt gesztenyefa maradványait rejti. A matuzsálemet Emlékfának, Kanonokfának nevezik a környékbeliek.
„…egyébként egy entet nagyon nehéz rajtakapni, amikor mozog, s amikor nem mozog, akkor éppen úgy néz ki, mint egy fa.” J.R.R.Tolkin így jellemezte az Enteket, A Gyűrűk Ura faforma óriásait egy olvasónak írt levelében. Lehet, hogy járt errefelé az író, vagy csak egy élő ent ragadt itt, az (ent)asszonyokat keresve Zalaújlak határában. Ezekre gondoltam, amint először megcsodáltam az Emlékfát.
Egy internetes oldalon akadtam rá a cikkre, amely szerint Zalaújlakon, valahol az ősgesztenyés területén van egy kidőlt, 400 éves gesztenyefa, amit a helyiek Emlékfa vagy Kanonokfa néven emlegetnek.
Nagyon kíváncsi lettem erre a kuriózumra és szerencsére Farkas Józsi személyében sikerült egy olyan emberre akadnom, aki még látta állva ezt a fát. Bár annak bizony már több éve volt- jegyezte meg amikor találkoztunk. Egy szombat reggel, egy esős hét után, elindultunk hát hegynek felfelé, elől Józsi, a vezetőnk, nyomában Viktor meg én. Sárban csúszkálva és a teherautók után kialakult, keréknyomokból létrejött, alkalmi vaditatókat kerülgetve értük el a Gesztenyés házat. A hatalmas fákkal körülvett erdei tisztás szélén megpihentünk a tűzrakóhely mellett. Körbenézve megpróbáltuk elképzelni milyen lehetett ez a környék hajdanában, amikor még a hatalmas gesztenyefák tetején tört meg a nap fénye. Persze ezt csak az tudja, aki látta. Több út is vezet be az erdőbe észak felé, de vezetőnk a két út közötti, torony iránti (persze az nem látszott) útvonalat választotta. Amikor beértünk az erdő mélyébe, akkor lehetett igazán érzékelni, milyen lehetett az ősgesztenyés egykor. Mindenfelé hatalmas méretű fatörzsek megmaradt tönkjei voltak felismerhetők szétszórva, valami ismeretlen erő, kénye kedve szerint. Láthatóan a természet kénye- kedve szerint ültette a fákat.
-Itt kell lennie, erre, bár valószínűleg már kidőlt. – mondta Józsi s mi szétszóródva kerestük a Kanonokfa maradványait. Egyszer csak észrevettük, mintha a nap fénye szándékosan megcsiklandozta volna a tetejét, ott volt, előttünk. Egy hatalmas, közel öt méter átmérőjű gesztenyefa törzse magasodott fölénk! Íme, a Kanonokfa! Ő még látta az ősgesztenyést, valamikor a része volt annak, ezért is Emlékfa. Ittunk egy áldomást annak örömére, hogy megleltük és habár sok fényképet csináltunk, de higgyétek el nekem, a valóságban magával ragadóbb.
Sétáljatok fel hozzá és ha megmozdulna, akkor meséljétek el milyen is egy ent ha lép egyet!
Pankó Bertalan cikke